Hírmozaik
Azok mellé az állítások mellé, hogy Szabadkán 1000 új munkahely létesült, azonnal hozzá kellene tenni, hogy tavaly hányan vesztették el a munkahelyüket! Csakis így kaphatunk reális képet arról, hány család szorult a lét peremére. A Fidelinka, a palicsi World of Wine pincészet, a Slavica, a Mladost, a Sever csak néhány vállalat azok közül, amely vagy elbocsátotta dolgozóit, vagy fizetés nélkül hagyta őket – állítják az Önálló Szakszervezeti Szövetség szabadkai szervezetében, amelyben az év végi sajtótájékoztatón arról is szó volt, hogy nem sok jót várnak az idei évtől sem.
*
A statisztikai hivatal adatai szerint Szabadkán decemberben 31 420 dinár volt az átlagkereset, mintegy 2000 dinárral kevesebb a köztársasági átlagnál. Az átlagjövedelem tekintetében, országos viszonylatban Szabadka a 32. helyet foglalja el.
*
Befejező szakaszához érkezett a szlovák kormány által is támogatott, a Szabadka és Palics közötti mintegy háromkilométeres szakaszon az ivóvízhálózat építése. A Palicsi úti leendő ipari és kereskedelmi-ügyviteli parkhoz szükséges beruházást 160 000 euró értékű vízvezetékcsövekkel támogatta Szlovákia, 271 000 eurót pedig a Vízművek – a Tartományi Nagyberuházási Alap jóvoltából – teremtett elő a munkálatokhoz.
*
Fazekasmesterséggel ismerkedtek Bezdánban
A bezdáni Testvériség-Egység Általános Iskolában húsz magyar felsős tanuló részvételével decemberben a karácsonyi ünnepeket megelőzően mindennapos foglalkozást igénylő fazekasoktatást szerveztek Nagy Emília fazekasmester vezetésével.
Az oktatásra a szabadkai székhelyű Szekeres László Alapítvány támogatásával a bezdáni Pulzus civil szervezet segítségével egy nyertes pályázatnak köszönhetően került sor.
Nagy Emília Magyarországon, Kalocsán tanulta a mesterséget, s az oktatással az volt a célja, hogy a fiatalokat megismertesse a korongozás ősi alapjaival, elméletben és gyakorlatban egyaránt. A fiatalok el is sajátították az anyag megformálásának és kidolgozásának mesterségét, és megismerkedtek a díszítési technikákkal is. A fazekasműhely elektromos kemencéjében a két hétig száradt munkákat a gyerekek hazavitték, s a legtöbbjük időközben el is ajándékozta.
– Öröm volt együtt dolgozni a tanulókkal, szemmel látható volt, ahogy átadták magukat a fantáziájuknak, és „agyagországban” jártak. Így a játékon keresztül később hivatássá is válhat a fazekasság azoknál, akik megszeretik ezt a szakmát – mondja Nagy Emília.
A sikeres tanfolyam emlékére csoportkép is készült.
GYARMATI FEJES Ilona
Szabadkán a vízdíjjal tavaly decemberig adós maradt háztartások mintegy tíz százaléka továbbra sem egyenlítette ki a számláját. A közvállalat most törlesztési lehetőséget kínál fel nekik, hogy elkerüljék a lekapcsolást. A több hónapos törlesztési lehetőséget személyesen kell igényelni a Vízművek lakossági szolgálatánál.
*
A szabadkai zeneiskola több mint 80 000 dinárt, vagyis a december végén a Sportcsarnokban megtartott nagyszabású jótékonysági hangversenyük bevételét utalta át a földrengés sújtotta kraljevói zeneiskolának. Dr. Huszár Elvira karmester vezetésével a filmzenéből és ismert dallamokból összeállított nagy koncerten az iskola tanáraiból és diákjaiból verbuvált több mint kétszáz zenész, továbbá kórustag és balett-táncos lépett közönség elé.
*
A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség 2010. évi Szép Magyar Könyv pályázatára 10 vajdasági kiadó 36 művet küldött be. Az Árokszállási Károly tipográfus, Szilágyi Gábor reklámgrafikus és Kanyó Ervin festőművész alkotta bírálóbizottság a 2010. évi Szép Magyar Könyv díjat a zentai zEtna kiadónak ítélte Verebes Ernő Előbb még örök című könyvéért (az újvidéki Verzal nyomdában készült). A legszebb gyermekkönyvért járó díjat a muzslyai Sziveri János Irodalmi Színpad Kiadónak adta, Ha a tenger önmagát megissza című könyvéért (Verzal nyomda). A legszebb albumért járó díjat a szabadkai Városi Könyvtár érdemelte ki Csak nézni kell ezeket a rajzokat című, Csáth Géza naplórajzainak és rajzfüzetének atlaszával (szabadkai Grafoprodukt). A év legszebb értekező prózai könyv díjat a szabadkai Életjel Kiadó kapta Ninkov K. Olga Farkasok és angyalok című könyvéért (Grafoprodukt). A díjak január 14-én Zentán, a magyar kultúra napja délvidéki központi ünnepsége keretében kerülnek átadásra.
*
Február 7-éig ingyenesen látogatható a palicsi állatkert, amelyben, a téli időszak ellenére, szinte valamennyi állat megtekinthető. Ez alól csak az elefánt és a majmok kivételek. A látogatási idő 9-től 16 óráig tart.
*
A téli szünidőre való tekintettel a szabadkai Lifka Sándor Art Moziban ma, január 13-án 10 órától a Hrabra družina... szerb nyelvű, 12 órától Narnia krónikái, II. rész, magyar nyelvű filmet vetítik.
*
A szenttamási Hagyományápoló Klub, mint minden évben, az idén is megrendezi téli kézműves táborát. A nagyszámú érdeklődő gyerekkel Blazsanyik Mónika, Forgács Szabolcs, Móricz Timea és Mag Klára foglalkozik. A gyékényszövő mesterek Szécsényi István és Haska Sándor. A gyöngyfűzés fortélyait Tóth Katica és Csizmár Anikó oktatja. A tábor befejeztével pénteken alkalmi kiállítás nyílik.
A Szabadkai Népszínház Magyar Társulata 19-én a Hyppolit, a lakáj című zenés vígjátékot adja elő a Jadran színpadon. Az előadás 19.30 órakor kezdődik.
*
Zentán 14-én 18 órakor a Művelődési Ház színháztermében lesz a magyar kultúra napja délvidéki központi ünnepsége. 15-én 10 órától az Alkotóházban Kárpát-medencei kulturális fórum, a Magyar Nemzeti Tanács, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, a Kárpát-medencei Közművelődési Kerekasztal és az Anyanyelvi Konferencia hagyományos találkozója a magyar kultúra napja alkalmából a Kárpát-medencei kulturális intézetek, művelődési ernyőszervezetek, vajdasági közintézmények és szervezetek vezetőinek, szakmunkatársainak részvételével. 10 órakor a Városi Könyvtárban Meseország címmel mesedélelőtt lesz Virág Mária nyugalmazott óvónő közreműködésével. Szintén 10 órától a Városi Múzeumban kötélfonás foglalkozás lesz 11 éven felüliek részére, foglalkozásvezető Vasas György. Az érdeklődők vigyenek magukkal ollót és törülközőt. Ugyancsak a Városi Múzeumban 11 órától A játék az gyönyörű... elnevezéssel tart korhatár nélküli foglalkozást Sóti Milanka. Ugyanezen a helyszínen 12 órától a Rozetta Kézműves Társaság tagjai szerveznek foglalkozást 10 éven felüliek részére Hímzés és varrás címmel. Az érdekeltek vigyenek magukkal ollót, tűt és cérnát. 18 órakor lesz az Alkotóházban Törköly István Hová lett a báró kutyája? (Vadászokról, ebekről, vadakról hitelesen) című legújabb könyvének bemutatása. A szerző mellett jelen lesz még a könyv szakvéleményezője, Takács Ilona, valamint Borsos Kálmán, a szerző hódegyházi vadásztársa. 19.30 órakor a Művelődési Házban Dennis Kelly: Zsákutca – After the End – az Újvidéki Színház vendégjátéka.
*
Felsőhegyen 19-én 17 órakor a fiókkönyvtárban A táplálkozástan titkos dokumentumai címmel tart könyvbemutatóval egybekötött előadást Mucsi Gábor okleveles közegészségügyi és környezetvédelmi mérnök.
*
Zentán 15-én 9 órától a Városháza nagytermében a Ci-Fi Civil Központ konferenciát szervez civilszervezetek részére, amelynek témája az újraregisztráció és a vele kapcsolatban felmerülő kérdések lesznek.
*
19-én Magyarkanizsán a könyvtárban, 18 órai kezdettel Töltődj fel! – erőforrások a mindennapokban címmel tart előadást dr. Magyar Lóránt orvos, mentálhigiénés szakember és állandó diakónus, melyben rámutat, hogyan szabadulhatunk meg a „nincs erőm”, „nem győzőm”, „nincs energiám” nyűgétől, azaz hogyan válhatunk ismét képessé az élet élvezetére.
*
A bajsai Kadarka Kertbarátkör és a Telecskai-dombok Szent Dömötör Borrend tagjai az idén is beneveztek a temerini Vince-napi borversenyre. Lackovics Károly, Mengyán Károly, Mileticki Lazar, Poljak Jan, Saffer Antal és Milisav Viljanac saját készítésű rizling, couvee és župljanka fajta bormintáját minősíti a nemzetközi összetételű borszakértőkből álló bizottság.
*
Bácskossuthfalván a Méhészegyesület méhészbált szervez 22-én 19 órai kezdettel a Dianna vadászlakban. A jó hangulatról a Pipacs zenekar gondoskodik. A belépőjegyek ára vacsorával, egy itallal és tombolával együtt 650 dinár. Bővebb információk a Szabadkai út 5. alatt Holló Ferencnél, illetve a 024/741-081-es telefonon kaphatók.
*
A magyar kultúra napjáról emlékeznek meg a bajmoki Dózsa György MMK-ban január 21-én, pénteken 18 órai kezdettel a központ klubtermében. A műsorban közreműködnek az MMK szavalói, vegyes kara és a BISZ (Bajmoki Ifjúsági Szervezet) tagjai.
*
Február 5-én a bajmoki Dózsa György MMK az idén is megszervezi a hagyományos Dózsa-bált. A zenét a telecskai Beat zenekar szolgáltatja, a vendégeket tombola is várja. A belépő vacsorával 500, vacsora nélkül pedig 250 dinár. Jelentkezni február 4-éig lehet a központ telefonszámán: 024/762-482 vagy pedig Horák Sándornál a 024/764-689-es telefonszámon. Jegyek elővételben a központban és Horák Sándornál kaphatók.
*
A muzslyai Emmausz fiúkollégiumban tartották meg január 7-e és 9-e között a 16. őrsvezetőképző tanfolyamot (képünkön), amelyet a Vajdasági Magyar Cserkészszövetség szervezett. A 7 előadó 16 jelöltnek tartott kiképzést. A fiatalok Temerinből, Kispiacról, Nezsényből, Szentmihályról és Muzslyáról érkeztek. A tanfolyam második része a nyáron lesz egy táborban, amelyre júliusban Fejértelepen kerül sor.
Újabb négy alkalmazottal bővült a házi ápolási és falugondnoki szolgálat a kishegyesi községben. Eddig főleg Kishegyes területén tevékenykedett. A község az év végén a Munkaügyi és Szociálpolitikai Minisztérium pályázatán 5 millió dinárt kapott, amellyel Szikicsen (Lovćenac) és Bácsfeketehegyen két-két személyt foglalkoztathat. Az ellátottak száma ezzel településenként 20–25 között lesz.
*
Bodor Anikó emlékére Zengő Délvidék címmel népzenei szemlét tartanak a magyar kultúra napja alkalmából a temerini Szirmai Károly MME szervezésében. A szemlét január 22-én, szombaton, 18 órai kezdettel rendezik meg a színházteremben (Petőfi Sándor u. 19.). A rendezvény elsődleges célja, hogy népzenekutatónk, Bodor Anikó hagyatékából, az általa gyűjtött dalokból készített összeállításokat szólaltassanak meg a fiatal népzenészek. A szemle nem verseny jellegű, de az előadásokat szakzsűri véleményezi, melynek tagjai Borsi Ferenc országos népzeneoktatási szakértő, az Óbudai Népzenei Iskola citera-, furulya- és tamburatanára, Vakler Anna egyetemi tanársegéd, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszéke népi ének szakirányának felelőse, Németh István, a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézete Népzenei Archívumának munkatársa és Szerda András népzenész. A belépőjegy ára 100 dinár. Bővebb felvilágosítás a 021-843-411-es telefonszámon kapható az esti órákban.
*
Bábkurzust tartanak Kishegyesen a héten a Kátai vendégházban. A Vajdasági Magyar Óvodapedagógusok Egyesülete immár kilencedik alkalommal szervez bábkurzust a téli iskolaszünetben. Az idei kurzus témája az óvodai bábjáték és az irodalom kapcsolata. A résztvevőkkel Tóth Irén nagybecskereki színművész, Vörös Imelda, a szabadkai gyermekszínház színművésze és dr. Szőke Anna, az egyesület elnöke foglalkozik.
*
Szentmihályon tíz év után ismét táncházat szerveznek 14-én 17 órai kezdettel. A színhely a József Attila ME terme. Csonka Ferenc és barátai muzsikálnak.
*
Az Újvidéki Városi Televízió magyar nyelvű hírműsora, az Objektív új időpontban jelentkezik január 17-től. 16 óra 15 perces kezdettel friss hírekkel várja Önöket minden munkanapon a szerkesztő, Márton Bálind Teodóra.
*
Szenttamáson, a Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskolában, január 15-én 20 órai kezdettel immár kilencedik alkalommal szervezik meg az Őseink zenéje elnevezésű népzenei rendezvényt. Fellép a Csalóka és a Juhász zenekar, az est vendége pedig a Prima Primissima díjas Csík zenekar. Jegyek elővételben a Szenttamási Népkönyvtárban (Szent Száva u. 19/1) vagy a kultúrotthonban (Lazar cár u. 6.) kaphatók. Bővebb információ: 064/216-5059 (Fehér Emma). A rendezvény szervezője az Arany János Magyar Művelődési Egyesület.
*
Az elmúlt hétvégén befejeződött a bajsai Etno Kézműveskör téli tanfolyama. A helybelieken kívül topolyaiak is bekapcsolódtak a munkába. Szemet gyönyörködtető tárgyak készültek gyöngyből, gyékényből, gyapjúból és spárgából. Az alkotók jó érzéssel élték meg a siker örömét, melynek során új barátságok is szövődtek. Képeinken: A tanfolyam részvevői (jobbról) és munka közben
Névnaptár
Ma, január második csütörtökén Veronika napja van. Többféle származtatása van. 1. A görög Phereniké latinos formája, jelentése: győzelmet hozó. 2. A latin verus (igaz) melléknév és a görög ikon (kép) szavak összetételéből.
Péntek, január 14., Bódog és Félix napja. A Bódog a régi magyar Bódog személynévből, ez pedig a boldog szó régebbi bódog alakjából. A szó régebben gazdagot jelentett. A régi magyar névadás ez esetben a szülőknek azt a kívánságát fejezte ki, hogy a fiúgyermekük élete során gazdag és ebből következőleg boldog emberré váljon. A Félix a latin Felix névből, aminek a jelentése: boldog.
Szombat, január 15., Lóránt és Loránd napja. A Lóránt a germán Roland névből keletkezett az r és az l hang fölcserélésével. Elemeinek a jelentése: dicsőség + merész. Szabad fordításban: vakmerőségével dicsőséget szerzett harcos. A Loránd a Lóránt kissé régies változata.
Vasárnap, január 16., Gusztáv napja. A skandináv eredetű német Gustav névből. Ósvéd megfelelőjének a jelentése: a gótok támasza.
Hétfő, január 17., Antal napja. A római Antonius nemzetségnév rövidüléséből. Jelentése: herceg, fejedelem, elöljáró.
Kedd, január 18., Piroska napja. A latin Prisca név latinos olvasatából. A latin név jelentése: régi, egykori, tiszteletre méltó.
Szerda, január 19., Sára napja. Héber eredetű, jelentése: hercegnő, uralkodónő.
MUNKATÁRSAK: Bakos Erzsébet, Borús Margit, Buzogány Kardos Julianna, Csekity Erzsébet, Farkas Erzsébet, Farkas Mónika, Fekete László, Gavódi Mónika, Gáspár Mária, Gyarmati Fejes Ilona, Harmath Anna, Kancsár Ottília, Kerkez Andrea, Kis Illés Hajnalka, Kónya-Kovács Otília, Körmöci Erika, Majláth Arnold, Molnár Ildikó, Molnár Mária, Papp Ibolya, Pásztor Mária, S. Kiss Ágnes, Szávin G. Tibor, Tóth Zoltán, Vörös Zsuzsanna



