Horgászat a jégen

Mit nem árt tudni erről a szórakozási formáról

Télen rendszerint nálunk is befagynak a tavak, csatornák, állóvizek, de ez nem jelenti azt, hogy a horgászat megszállottjai tétlenkednek a hideg időszakban. Persze nem annyian, mint másutt a világban, de nálunk sem ismeretlen fogalom a lékhorgászat, amit például a Balatonon gyakrabban művelnek a halkedvelők. Még többen hódolnak a téli horgászat e válfajának Kanadában. Az alábbiakban az ottani tapasztalatokat ismertetjük, mert talán nálunk is hasznosíthatók lehetnek.

A lékhorgászat sikere sokban függ a hely megválasztásától, ahol léket vágunk. A lék fölött letakart fejjel, hogy a külső fény ne zavarjon, lenézhetünk a vízbe, s ha az átlátszó, megállapíthatjuk például a víz mélységét, azt, hogy milyen lent a víz alatti növényzet, milyen az aljzat, sőt akár a halakat is megpillanthatjuk.

A horgásztapasztalat azt mutatja, hogy a hal jobban harap, ha a lék körül eltávolítjuk a jégről a havat, hogy több fény jusson a vízbe. Más horgászok nem hisznek ebben. Érdemes azonban mégis megpróbálkozni a hó elkotrásával a lék pereméről, főleg, ha a hal akkor sem harap, ha jó helyet választottunk ki. Sokan szükségtelenül nagy léket vágnak a jégben, holott elegendő egy 15 centiméter átmérőjű lék is. Nem árt, ha a lék a jég aljánál szélesebb, mint a felszínen.

A lék pereme mindig legyen sima, hogy a zsinór zavartalanul csúszhasson rajta. Ismeretes, hogy például a süllő, de más halak is nagyon érzékenyek, és otthagyják a csalit a zsinór legkisebb ellenállásának észlelésére is.

A jég alatti etetést ugyanúgy végezzük, mint más alkalmakkor. Érdemes víz alá juttatni összezúzott tojáshéjat, rizst, küsz-, illetve kenyérdarabkákat. Ezek odavonzzák az apróbb halakat, a napkárászt, a sügért, a süllőt, de odacsalhatnak nagyobb példányokat is.

Hideg napokon kellemesebb a horgászás, ha kesztyűben végezzük, de úgy, hogy le kell vágni a kesztyű hüvelyk- és mutatóujját, mert ilyenformán könnyebben tudjuk kezelni a horgot és a csalit is.

Lékhorgászáskor semmiképpen se feledkezzünk meg a meleg sapkáról. Olyankor ugyanis az emberi test a legtöbb hőt a fejen keresztül veszíti. A meleg sapka tehát segít a szervezetnek megtartani a hőt.

Hazatéréskor, ha bemegyünk a meleg szobába, nedvesség képződhet a szereléken és az orsón is. Tanácsos tehát szárazra törölni a botot és az orsót is. Felszerelésünket ne helyezzük tokba, s a horgokat tartalmazó dobozt is hagyjuk nyitva, a ruhánkat pedig okvetlenül szárítsuk meg.

Ž. S.

Írta: HABRAM Károly.

A különös fogás

A horgász természetéből fakadó tulajdonság lehet az, hogy rendszeresen vagy időnként vissza-visszatér kedvenc horgászhelyére. Amelyhez szép emlékek fűzik akár egykori zsákmányok szempontjából, akár más emlékezetes pillanatok miatt. Az elmúlt nyár végén történt, hogy jómagam is visszatértem arra a horgászhelyre, amit jó fél évszázaddal ezelőtt suttyó legénykeként látogattam nagy előszeretettel. Azóta nem jártam arra, s kíváncsi voltam, hogy egyáltalán megvan-e még az a hely ott Kúlán, a Ferenc-csatornán, a partszéli nádasban.

Az ún. szerb hídtól úgy kétszáz méternyire Cservenka irányában van az a hely, ahol a nádas 7-8 méterre benyúlik a parttól, és kintről a víz horgászbottal hozzáférhetetlen. Ezért volt az, hogy a környékbeliek horgászhelyeket építettek maguknak a nádasban, egyszerű, de nagyon használható módon. Combig érő csizmát húztak, letördösték a nádat, mintegy csapást vágva benne, és a parttól befelé félméternyire egymástól párhuzamos kerítést építettek levert cölöpökből meg a közéjük font vesszőkből. Az így kialakított két kerítés közé földet hordtak, meg salakot, és voltaképpen utat építettek a nádasban. A végén kiszélesítették az ösvényt, hogy elférjen rajta a horgász is, meg a cókmókja is. Így aztán a nádfal belső szélétől vethették szereléküket a mélyebb vízbe.

Ilyen horgászhelye volt az akkori helybeli állatorvosnak, Neco Ačanskinak is, aki egyébként ott lakott a közelben, a horgászhely háta mögött, a csatorna mentén húzódó első házsorban. Leginkább hétvégeken ült ki horgászgatni, s megengedte, hogy amikor nincs ott, nyugodtan horgászhassak. Éltem is az alkalommal, amikor csak tehettem. Szép volt az a hely, jobbról és balról széles nádfal, elöl meg a csatorna csendes, zöldes vizének tükre. Hajók már akkoriban is csak nagyritkán haladtak el, de akkor jó nagy hullámokat vertek.

Szóval ezen a helyen horgászgattam én gyertyával kiegyenesített házi „bambuszaimmal”, pontosabban hárommal, mert akkoriban még nem tudtam, hogy a keszegezéshez elég egy bot is, amit a horgász a kezében tart.

Ez a házi vagy kúti nád természeténél eredően általában girbegurba volt, tehát ki kellett egyenesíteni. Ennek a praktikája abból állt, hogy csak a csomókat kellett gyertyával felmelegíteni, s a nád szépen, fokról fokra kiegyenesíthető volt. Igazi tengeri bambusznád akkoriban még kevés kúlai horgásznál akadt, műanyag botra meg nem is emlékszem, hogy lett volna valakinek. Egyszerű, falusi horgászok voltunk mi, akik egyébként sem adtak sokat a módira. Viszont a vízben akkor még volt mindenféle hal, a legapróbb küsztől a termetes pontyig. Manapság azt hiszem, már élővilága sincs az elszennyezett, tönkretett, véglegesen eliszaposodott csatornának.

Tehát akkor, már vagy ötven éve, egy késő nyári délutánon is ott ültem a nádasban és fogdosgattam a karikakeszegeket, bodorkákat, vörösszárnyúkat, előttem a víz fölött meg csapatostul cikáztak a fecskék, nyilván erőgyűjtési élelemszerzés végett az őszi hosszú vándorút előtt.

Már nem emlékszem pontosan, mivel is csaliztam, de alighanem kenyérgalacsin lehetett, mert akkoriban Kúlán a légypondrót mint csalit jószerével még hírből sem ismertük.

A szereléket ostorozva vetettem be, és egy ilyen bevetéskor legnagyobb meglepetésemre valami rángatni kezdte a zsinórt, mielőtt még a horog vizet ért volna. Legalábbis nem láttam a tollat elfeküdni a vízen. Nagyokat pislogtam, mert nem értettem, mi történt.

Aztán megláttam.

Egy fecske rángatta a zsinór végét a víz fölött, csőrében a csalival és a horoggal. Lám, szívós jószág lehet egy ilyen kis madár is, legalábbis a rántásaiból ítélve. Magamhoz kellett hát húzni valahogy a különös és legfőképpen váratlan zsákmányt, ami nem is volt egyszerű, mert a kismadár szabadulni igyekezvén röpködött minden irányba. Nagy kínkeservvel valahogy csak sikerült behúznom a zsineget és megfogni a vergődő madarat, aminek a horog szerencsére nem akadt be túlságosan a csőrébe. Óvatosan kiakasztottam és sok szerencsét kívánva neki majd Afrika felé haladtában, elengedtem. Villámsebesen repült el és egy szempillantás alatt eltűnt a víz fölött cikázó társai között.

Az elsuhant évtizedek alatt sok furcsaságot fogtam már, de fecskét azóta sem.

Mellesleg, hogy megvan-e még az a régi horgászhely? Nos, megvan, de már inkább csak nyomokban. Neco bácsi régóta valahol a túlvilágon horgászgat, a helyet évtizedek óta senki sem tartja rendben, s tulajdonképpen már csak sejteni lehet, hogy egykor ott paradicsomi horgászhely volt. Ahol még fecskét is fogni lehetett, ha éppen rossz volt a haljárás vagy úgy alakult a horgászszerencse.

HABRAM Károly

Új

6. szám
2012. feb. 9.

Lapozható

5. szám
2012. feb. 2.

Lapozható

4. szám
2012. jan. 26.

Lapozható

Oldalainkat 5 vendég és 0 tag böngészi